Halottak megsegítése

Mielőtt még valójában megértenénk, hogy miről is van szó, ki kell gyomlálnunk magunkból mindazokat a tarthatatlan és téves elképzeléseket, amelyek a halállal és azzal az állapottal, melyben a halottak vannak, bennünk hibásan kialakult. Mert nem távolodtak el tőlünk, nincsenek messze, és nem változtak át hirtelen. Nem lett belőlük sem angyal, sem démon. Pont olyan emberi lények, mint amilyenek azelőtt voltak, sem jobbak, sem rosszabbak. Még mindig a közelünkben vannak, és fogékonyabbak a gondolataink és érzéseink iránt, mint valaha. Éppen ezért a szabadjára engedett bánat az elvesztésük felett az önzés jele, és elkerülendő! A halott megérzi mindazt az érzelmi mozgást, amely hozzátartozói vagy barátai szívét átjárja, s ha ők szabadon engedik bánatukat, az a halottat nyomott hangulatba helyezi, és nehezebbé teszi az útját. Könnyebb lenne a helyzete, ha szerettei fel lennének világosítva, hogy mit kell tenniük.
Nagyon sokféle módon segíthetünk a holtaknak. Először is a legtöbbűket fel kell világosítani arról az új világról, amelyben tartózkodnak. Valójában ezt a vallásuknak kellett volna megtennie. Megmagyarázni, hogy mi vár rájuk, hogyan élhetnek tovább az új körülmények között, de a legtöbb esetben sajnos semmi ilyen nem történik. Ezért érzi magát a legtöbb halott roppant levertnek az új körülmények között, sokan pedig tényleg riadalomban vannak. Vigaszra és megnyugtatásra van szükségük, mert azokkal a gondolatformákkal találkoznak, melyeket ők és a hozzájuk hasonlók évszázadokon át hoztak létre olyanokat, mint valamiféle dühös és kegyetlen istenség vagy valamilyen személyes ördög. Akkor sajnálnivaló rémületbe esnek, amely nemcsak rossz számukra, hanem gátolja is a fejlődésüket, valamint segítőjüknek sok idejét és fáradtságát veszik igénybe, amíg ésszerűbb elmeállapotba kerülnek.
Vannak emberek, akiknek ez az új létbe való belépés először ad alkalmat arra, hogy olyannak láthassák magukat, mint amilyenek valójában, s ennek következményeként elborítja őket a megbánás. Itt is segítő szolgálataira van szükségük, meg kell érteniük, hogy ami volt az elmúlt, és hogy a megbánás egyetlen helyes módja az az elhatározás, hogy többé nem teszi, amit tett. Lényege az, hogy bármit is tett, nincs elveszett lélek, s egyszerűen új életet kezdhet onnan, ahol most van, és hogy a jövőben igyekezzen igaz életet élni. Vannak közülük néhányan, akik szenvedélyesen kapaszkodnak a földbe, mert minden gondolatuk és érdekük csak ehhez fűződött, s most nagyon szenvednek, amikor azt fokozatosan eltűnni érzik és látják. Némelyeket saját gonosztetteik vagy elmulasztott kötelességeik kötik a földhöz, amelyekre gondolnak. Megint mások azokért vannak gondban, akiket otthagytak. Ezek az esetek mind felvilágosítást kívánnak. A segítők néha még a fizikai síkon is lépéseket kell tegyenek, hogy a halottat a gondjaitól megszabadítsák, hogy így szabadon és zavartalanul haladhasson tovább magasabb dolgai felé. Sok ember csak árnyoldalát látja a spiritizmusnak, de ne feledjük el, hogy ilyen szempontból pl. nagyon sok jót is tett, mert módot adott a halottaknak, hogy egy hirtelen és váratlan elmúlás után még rendezhessék a dolgaikat.
Az igazi belső ember számára a testnek szükséges pihenés nem felesleges tétlenségi periódus, hanem valóban boldogító elrendelés. Úgy hittem régebben, hogy az alvással töltött idő valódi időpocsékolás. De ma már tudom, hogy a természet nem végzett olyan hiányos munkát, mely által az emberi élet egyharmada veszendőbe menne. Persze, hogy ilyen munkához különleges tulajdonságokra van szükség. Mindezt leírtam a "Láthatatlan segítők" (Invisible Helpers.) c. könyvemben, ezért most itt csak rövid említést teszek róla. Először is összpontosítottnak kell lennie, és a másik emberen való segítését élete legjobb részének kell tekintse. Másodszor a segítőnek tökéletes önuralomra van szüksége, idegeit és vérmérsékletét teljesen uralma alá kell vonnia, soha nem engedheti meg, hogy a hangulatai legkisebb mértékben is befolyásolják a cselekedeteit. Düh és félelem fölé kell mindig emelkednie. Harmadszor teljes nyugalmat, sőt, vidámságot és örömöt kell birtokolnia. Olyan emberek, akiket levertség, gond tart kézben, nem használhatók segítésre, mert a munka egy része a mások vigasztalásából és megnyugtatásából áll. Hogyan volnának képesek ezt tenni, ha ők maguk tele vannak gonddal és izgalommal? Negyedszer már most, itt a földön jelentős ismeretei kell hogy legyenek, mindent meg kell tanulniuk, amit a felsőbb világokról egyáltalán lehet. Nem várhatják, hogy odaáti emberek az értékes idejüket arra használják fel, hogy őt olyasmire tanítsák, amit itt is megtanulhatott volna már. (Ötödször teljesen önzetlen kell legyen. Nem tekintheti saját érzéseit, sem megbántva, sem megsértve nem lehet, mert önmagára egyáltalán nem gondolhat, csak a munkára, amit el kell végeznie. Elégedetten kell magára vennie a legszegényebb kötelességeket, nagyzolás vagy irigység nélkül. Hatodszor szíve szeretettel kell telve legyen, de nem szentimentalizmusból, hanem abból az erős kívánságból, hogy hasznos legyen, Isten eszközévé váljon, olyanná, mint az Isteni békéje, amely minden megértést meghalad.
Azt hihetik most, hogy a tökéletességnek ez a foka elérhetetlen. Éppen hogy mindenki számára lehetséges. Persze idő kell hozzá. De ez az idő jóra használódik fel. Ne forduljanak el kedvetlenül. Kezdjék el vonakodás nélkül a munkát, igyekezzenek ezt a valóban dicsőséges munkát ügyesen elvégezni. Ne várjunk, mert már maga az erre való törekvés is ezt a munkát jelenti. Mindenki ismer más embereket, olyanokat, akik gondban vagy bajban vannak, akár élők, akár holtak, teljesen mindegy. Ha ismernek ilyet, gondoljanak élénken az illetőre, mielőtt elalszanak, és határozzák el, hogy a testtől szabadon felkeresik őt, és megvigasztalják. Előfordul, hogy reggelre felébredve sem sikerre, sem egyébre nem képesek emlékezni. De legyenek meggyőződve, hogy elhatározásuknak megvan a gyümölcse. És akár emlékeznek, akár nem, biztosak lehetnek, hogy valami jót cselekedtek. Előbb vagy utóbb megkapják erre nézve a bizonyságot is, - mert - gondolják csak meg - olyan mértékben kapunk mi magunk is segítséget, ahogyan mi segítünk. Gondoljanak mindig arra, hogy a legkisebbtől a legnagyobbig a kölcsönös szolgálatok láncával kötődünk egymáshoz, és ha még a létra legalsó fokán állunk is, az a létra a föld ködén át messze nyúlik a magasba, oda, ahol az isteni fény örökre világít