Sok nép egy fa ősanyától és egy fa ősapától eredezteti magát. A kelták is azt tartották, hogy a fák az emberek ősei. Legfontosabb fának -a főniciaiakhoz, zsidókhoz, görögökhöz, rómaiakhoz és a germán népekhez hasonlóan- a tölgyet, az Ég Istenének növényét tartották. Kultikus helyeik is általában tölgyesekben voltak. Ezek a latin nemus (liget, tisztás) szóból a nemeton (gall), drunemeton (kisázsiai galaták) és nemed (ír) nevet viselték. A druidák ezekbe a szent ligetekbe visszavonulva vívták utolsó harcaikat is a keresztények ellen. (A kelták Életfájának -ami hasonló a Kabbalisták Életfájához- meditációs képe szintén egy tölgy. Ennek segítségével történik az ogham-fa "megmászása".)
A kelta ábécé -az ogam- betűi is fákról lettek elnevezve, ami szintén a természet fontosságát és az egyes fáknak tulajdonított erőt vagy tulajdonságot (rezgést) hangsúlyozza.
Minden kelta törzsnek vagy törzsszövetségnek saját szent fája -az ír hagyományban bile -volt, ahol a törzs királyait avatták. Ez a fa a törzs területének közepén állt, az egység és a biztonság jelképeként. Ha az ellenség az Élet Fáját (crann bethadh) kidöntötte, ezzel meggyalázta és romlásba döntötte a népet. A szent fa olyannyira fontos volt, hogy a törzs területének szakrális középpontján álló fából minden csata alkalmával elvittek egyet gyökerestől. Amíg ez náluk maradt, addig az erejük biztosított volt.
(A fa elnevezés sok helyen előfordult, még személynevekben is sűrűn megjelent, mint a Bile és a Ross (szent fa), vagy a gall eburones (eburos) törzsnévben, aminek jelentése tiszafa. Gyakori volt a Mac Dara, vagyis a Tölgy fia, a Mac Cairth, a Berkenye fia, és a Mac Ibair, a Tiszafa fia (ír) elnevezés is. A Dathí ága és a Tortu fája a kőrisfát, a Mughna pedig a tölgyfát jelentette.)

A kelták másik szent növénye a tölgy mellett, az azon élősködő fagyöngy volt. Plinius szerint: "A druidák - így hívják ugyanis varázslóikat- semmit sem tartanak szentebbnek a fagyöngynél és annál a fánál, amelyen nő, feltéve hogy az tölgyfa. De ettől eltekintve is tölgyerdőket választanak ki szent ligetekül, és tölgylevelek nélkül semmilyen szertartást nem végeznek; így maga a druida név is az ő tölgytiszteletükből levezetett görög megjelölésnek tekinthető. Azt hiszik ugyanis, hogy ami csak ezeken a fákon nő, az égből küldetett, s annak a jele, hogy a fát maga az isten választotta ki. Nagyon ritkán lehet fagyöngyöt lelni, de amikor találnak, ünnepi szertartással gyüjtik össze. Ezt mindenekfölött a hold hatodik napján végzik el; a holdtól számítják hónapjaik, éveik, és harmincesztendős évköreik kezdetét, s azért a hatodik napon, mert akkor a hold még teljes erejében van, és nem futotta be pályája felét. Miután megtették a kellő előkészületeket a fa alatti áldozatra és lakomára, egyetemes gyógyítóként üdvözlik a fagyöngyöt, és két olyan fehér bikát vezetnek a helyszínre, amelyeknek szarva még sohasem volt megkötve. Egy fehér ruhába öltözött pap felmászik a fára, és aranysarlóval levágja a fagyöngyöt; ezt fehér vászonba fogják fel. Azután feláldozzák az állatokat, és imádkoznak, hogy Isten virágoztassa fel a maga ajándékát és azokat, akiknek juttatta. Azt hiszik, hogy a fagyöngyből készített ital a meddő állatokat termékenységre készteti, és hogy ez a növény minden méreg ellenszere."
Úgy tartották, hogy vas használata nélkül kell leszedni, ezért a druidák aranyból készült sarlóval vágták le. Hitük szerint távoltartotta a gonosz erőket és biztosította a termékenységet. Plinius szerint a fagyöngy az ecet és a tojás mellett a tüz eloltására is alkalmas volt.

A világtengely, vagyis az Axis Mundi szinte minden nép mitológiájában megtalálható. Ennek jelképe a Világfa, mely összeköti egymással a különböző világokat, hogy lehetővé tegye az ezek közti utazást. Gyökerei az alsó világba nyúlnak, törzse a középső világnak felel meg, lombja pedig az égbolt, a felsőbb világ. A rajta lévő gyümölcsök a tudást szimbolizálják. A fát általában egy kígyó vagy sárkány őrzi, ami a belső küzdelem és az energia jelképe.
A keltáknál Uisnech Kőrisfája az ami összeköti a földi világot az alsó és a felső világokkal, és lehetővé teszi az utazást ezek között. Az írek mitoszában Thomas, a bárd szakított gyümölcsöt a fáról, hogy elérje ezáltal a tisztánlátást.

A Fa három Világa

Az Égi Világ megfelel a Mennyországnak, a Napnak, a Holdnak és a csillagoknak. Itt élnek az Istennők és az Istenek, itt játszódnak egyes hősök utazásai, itt történnek az asztrális utazások, ezzel a síkkal dolgozik a magasabbrendű mágia és innen származnak a jövendölések. A Legfelső Tartomány, azaz a Teremtés, a Magh Mor (Nagy Mező), négy al-világot tartalmaz:

1. A kreativitás és az inspiráció helye a Mag Mel (Szép Mező):
-Mag Airthech ( a Nagylelkűség Mezeje)
-Mag Ildathach (a Sokszínűség Mezeje).
2. Az eredet és a bölcsesség világa a Sen Mag (Öreg Mező)
3. A csodák és a varázslat helye a Mag Ionganaid (Csodák Mezeje)
4. A fény és a remény világa a Mag Findargat (Ezüstfehér Mező):
-Mag Imchiunn (a Kedvesség mezeje)
-Mag Argetnél (az Ezüstfelhők Mezeje)

2. A középső a Földi Világ:

A Bile törzse megfeleltethető az Ír szigetnek. Ennek tartományi felosztása visszavezethető az ősi emlékre, az atlantiszi város felosztására, a napkerékre. Ez a középső világ négy plusz egy tartományra oszlik. Az északi tartomány Ulster, a mitológiákban a harcosok lakhelye, a nyugati terület Connaught az arisztokrácia, a tudomány, a mágia és a művészetek otthona. A keleti terület, Lenster, a bőség, a termékenység és a nagy lakomák színtere. Munster, a déli terület az összes többienek alárendelt, és a legszegényebb mind közül, az itteniek kiszolgálói a gazdagabb tartományoknak. Ennek a résznek a nyugat, vagyis Connaught felé eső része a halál és a túlvilágra való átjutás helyszíne. A mitológiákban az itteniek soha nem lázadnak fel, tudják, hogy mindenki előbb utóbb úgyis rájuk kényszerül.
A középső tartomány, vagyis a Meath (Közép) a király lakhelye. Itt található Tara, a királyi vár, ahol az uralkodó próbálja összefogja a négy tartományt, uralni a négy elemet, égtájat, tulajdonságot, életterületet. Ez a középpont a harmónia, az ötödik elem, ami akár a piramis csúcsa, összefogja a többi elemet.
A Fizikai Világ a Bith, azaz a Létezés. Ennek világai a Síar (nyugat vagyis Connaught tartomány), a tudás és a druidizmus, a Dess (dél és Munster) a zene és a költészet, az Oithear (kelet és Lenster) a boldogság és a bőség, a Thuaidh (észak és Ulster) a csaták és a végzet lakhelye.
A Tuatha nép négy ereklyéje közül a nyugati Nuada Kardja (szellem és levegő), az északi Lugh Dárdája (harc és tűz), a déli Dagda Üstje (újjászületés és víz) és a keleti Fail Köve (bőség és föld).

3. A legalsó világ a Tenger Világa:

Az Alsó Világ az ősök és a halál lakhelye. A sírdombok a kelták újjászületésbe vetett hitének bizonyítékai. A mitoszokban sokszor ide vezetnek a vadászatok és itt folynak a csaták, mint Thuireann fiainak történetében, akik Lugh kérésére indultak el megszerezni néhány csodás, varázserővel bíró tárgyat, és eljutottak többek között az Asszonyok Szigetére is.

A Tir Andomain (Alsó Világ):
-Tir na n-Og (Fiatalság Földje), ami a szükség és a megújulás
-Tir fo Thuinn (A Hullámok alatti Föld), a félelem és a távlatok
-Tir na mBan (az Asszonyok Földje), a szépség és a gyönyör
-Tir na mBeo (az Élet Földje) az ősi tudás és az örökkévalóság lakhelye

(Tir fo Thuinn-ban helyezkedik el Donn isten háza, vagyis a Tech Duinn, ahova az emberek térnek meg haláluk után.)

A világok közötti utazásokra szolgáló Világfa a germán Yggdraszil kőris, a bibliai Tudás fája és a kabbalisták Élet Fája, de erre vezethető vissza a mesékben szereplő égig érő fa motívuma is. Találkozhatunk vele az aztékok mitoszaiban és Buddha történetében is, aki egy fa tövében ülve érte el a megvilágosodást. A hindu Visnu-t is gyakran ábrázolták egy kozmikus fa alatt.