Kelta Vallás

A kelta népek egyik legfontosabb közös vonása, hogy vallásuk termékenységkultusz volt. Több szerepkörrel felruházott (polivalens) isteneik közül a legfontosabbak a főistenek, akik közé az ég, és mivel alapvetően napkultusz volt, a nap istenei, a harci istenségek, a termékenységistenek és a mesterségistenek tartoztak.
A harci istenségek nagy szerepet játszottak a független kelta törzsek életében a mindennapos háborúk miatt,  de a démonok és betegségek elleni védekezésül is hozzájuk fohászkodtak. Ők voltak hivatottak megvédeni a törzs javait is.
Szintén jelentős szerepük volt a kézművesisteneknek. A kelták ügyes kézműveseknek számítottak, kiemelkedőek voltak a fazekas- és szövőmesterségben, a hajóépítésben, kocsikészítésben, fémfeldolgozásban, így  isteneiknek is sokoldalúaknak kellett lenniük. Természetesen a vadászat és a termékenység patrónusai, vagy a szigeti kelták életében a tenger istenei is jelentős szerepet játszottak a kelták mindennapjaiban, vallási életében. Jellegzetes volt művészetükben az istenpárok ábrázolása, ami így a kiegészülést és a gazdagságot jelképezte.
A kelták a férfi és a nő harmóniáját rendkívül fontosnak tartották.

Minden törzs életében léteztek a kisebb jelentőségű istenségek kultuszai, amikről a különböző tájegységekhez, egyes folyókhoz, sziklákhoz, hegyekhez és erődítményekhez tartozó történetek adnak képet.
Tovább bonyolítja a különbségtételt, hogy a kelták a fontosabb istenségeket többféle névvel is illettek. Egyes isteneket meg sem neveztek, mint a gall Teutatest, ami azonban önálló istenként maradt fenn, pedig csak a törzs megnevezhetetlen istenét jelölték ezzel a szóval (teuta-törzs).

Természetesen ezek az istenek egy 'legfelsőbb Isten' különböző megjelenési formáit takarták, amivel a nagy tudású druidák is tisztában voltak. A többistenhit sokkal emberközelibb és könnyebben befogadható volt az akkori ember számára, a gyakorlatban hasznosabbnak és érthetőbbnek bizonyult. A megnyilvánult isten egyes szféráit jelölte, ami által az emberek közelebb kerültek istenhez, jobban megértették a bennük lakozó halhatatlan, örökké jelenlévő, mindent betöltő és átfogó erőt, amit a druidák természetként, a modern nyugati mágiában térként vagy ákásaként ismernek.

A kelták olyannyira közel voltak isteneikhez, hogy vallási szokásaikat még rabságban is megőrizték. Ha erre nem volt lehetőségük, inkább az önkéntes halált választották.
Tartottak az istenek hatalmától,  ismerték a  karma és a makrokozmosz törvényét.

Mikor Nagy Sándor a zsoldosaivá akarta tenni őket, megkérdezte tőlük, mitől félnek legjobban a világon. Titkon azt remélte, őt említik majd, ehelyett a kelták azt felelték: Semmitől, talán csak attól, ha fejünkre szakad az Ég!
Esküt is az égre tettek. A nagy hadvezér becsülte őket bátorságukért, talán azért, mert ő sokkal több dologtól rettegett.